Az iskola. Nehéz ügy.

Jobbá azért tehetjük!
Szerintem az iskolarendszerünk már akkor sem volt elég jó, amikor én jártam iskolába. Az elmúlt 30 évben pedig az oktatás szinte ügyet sem vetett arra, hogy átalakult a világ. Az elmúlt évtizedekben a világ megismerésének új formái és forrásai alakultak ki. Míg egyes pedagógusok igyekeznek ezt figyelembe véve fejleszteni gyerekeink gondolkodását, addig a többség és maga a rendszer egy letűnt ál-világban, egy alternatív valóságban él. A legnagyobb probléma, hogy nem gondolkodni tanítják a gyereket, pedig az önálló gondolkodás képessége az, ami felkészíti a gyerekeinket arra, hogy olyan szakmákban álljanak majd helyt, amelyet létezéséről még nem tudunk.
Ezt mi itt Tóalmáson nem tudjuk megoldani, de azért tudunk segíteni. Az iskolát ugyan elvette tőlünk az állam, de azt nem tilthatja meg, hogy segítsünk az iskolának minőségi tanerőt hozni a faluba. Gondolkozzunk tanári ösztöndíjakon! Segítsük a jó gondolkodású, elkötelezett, gyerekeinket gondolkodni tanító pedagógusok lakhatását, idetelepülését!
A vasat a vas tudja formálni. Az oktatás sikere az ember.